2023-as bútor újdonságok, amiket kültérre ajánlunk
Lassan elérkeznek azok a napok, amikor már kint élvezhetjük a tavasz illatát és lágy napsugarait, az étteremben, kávézóban pedig a teraszon foglalunk legszívesebben helyet. A
Lassan elérkeznek azok a napok, amikor már kint élvezhetjük a tavasz illatát és lágy napsugarait, az étteremben, kávézóban pedig a teraszon foglalunk legszívesebben helyet. A
Ha a gazdaságos konyha működtetésének aspektusairól van szó, nem biztos, hogy az edénymosogató terület fejlesztése jut először eszünkbe. Pedig ha odafigyelünk rá, hosszú távon csökkenthetjük
Sokat posztoltunk, meséltünk, nyilatkoztunk és közöltünk 2022-ben a Sóskúton zajló építkezésünkről és a Coninvest 30. évfordulója kapcsán. Most kicsit előre szeretnénk tekinteni a 2023-as évre
Az Art’otel Budapest különleges, egyedi hangulatát Donald Sultan kortárs amerikai művész művei adják, amelyekből 579 található a hotelben, és természetesen a felújított lobby-ban is helyet
Professzionális konyhatechnológia otthon is a Coninvest szakértőitől A luxusotthonokban, villákban kialakított ipari konyha a legújabb trendek közé tartozik. A Coninvest szakértői is egyre több erre
Egy ipari konyhában a felhasznált energiamennyiség felét fűtésre és hűtésre fordítják. Így a konyha szellőztetésének és légkondicionálásának kialakítása során választott berendezések a konyhai kényelemre és
A Bosch Budapest Innovációs Kampuszon a Meiko berendezéseivel biztosítunk környezettudatos mosogatásmegoldást A Bosch 2022 szeptemberében adta át a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, Magyarország legújabb gépjárműtechnológiai
A Szervita Square Building aljában található Steam étterem reggeltől késő estig várja mindazokat, akik a nagyvárosi létet természetesen élik. Az étterem tulajdonosai egy olyan, a
Az 1996-ban alakult Goodwill cukrászati, édesipari és gasztronómiai termékeket és alapanyagokat importál és forgalmaz. Termékválasztékuk, amely három fő részből: csokoládé alapanyagokból és csokoládé dekorációkból, gyümölcstermékekből,
A Trivium Packaging globális piacvezető a kiváló minőségű és végtelenül újrahasznosítható fémcsomagolásban. Közel 50 korszerű gyártóüzemet, valamint kutatási és fejlesztési helyszíneket üzemeltet világszerte. A cég
Szeptember 14-én Sóskúton, a Coninvest új épülő központjának helyszínén találkoztunk, hogy megünnepeljük az új irodaépületünk tartószerkezetének elkészültét. Egy újabb mérföldkő a Coninvest életében! A projekt
Az Aranybástya Étterem mai modern formájában őrzi az épület évszázadokat is felölelő emlékeit. Korábbi helyén egy törökkori védmű, a sokszögletű Aranybástya állt, mely 1686-ban a
A historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú Wenckheim-kastély az országban kora egyik legfényűzőbb és technikailag legkorszerűbb vidéki főnemesi rezidenciájának számított, hatalmas angolparkjával és káprázatos berendezésével. A
Legújabb büszkeségeink a Balaton körül Megérkezett kiadványunk legújabb Balaton parti projektjeinkkel, tele izgalmas részletekkel és csodás Coninvest konyhákkal. A kiadvány elérhető IDE kattintva.
Budapesten, a párizsi bérházakat idéző belvárosi épületek között már több mint 20 éve várja vendégeit a Biarritz Étterem. Beszédes elnevezése egyszerre utal a ház Duna
Három napon négy versenyhelyszínért feleltek szakértőink Március végén, a Sirha Budapest 2022 kiállítás három napja során a Coninvest erőn felül teljesített, hiszen saját standunk mellett
A Casa Christa éttermének fogásai Coninvest konyhán készülnek Balatonszőlős felett, Pécsely és Vászoly szomszédságában található egy birtok, amelyen a toszkán stílusban átalakított présházakat mandulafák ölelik
Évek óta szépül és bővül a Pomo D’oro csapat gasztrobirodalma a budapesti Arany János utcában, a Via Italia idén nyáron egy újabb komoly egységgel bővült.
A Josper nemcsak csodálatos sütőkkel varázsolja el a grill szerelmeseit, azokhoz minőségi szén csomagokat is kínál. A prémium faszén valóban drágább? Az olcsóbb grill faszenek
Eltelt egy újabb év, és újabb mérföldkövekhez érkeztünk el a Coninvest életében. Cégünk élete szempontjából a legkiemelkedőbb mind közül cégközpontunk alapkőletétele volt idén novemberben. Lassan
Szombatonként igazán különleges alkalmaknak ad helyszínt a Coninvest Séfműhely: Wolf Tamás mestercukrász képzése és workshopjai során édes pillanatokkal és mély szakmai tudással gazdagodnak a résztvevők.
A NOUR – Art of Desserts desszertszalon kialakításában a Coninvest szakértői is részt vettek, ennek apropóján Kecskés Alexandrával beszélgettünk a sütemények iránti szerelemről, a desszertszalon
A Coninvest legújabb projektje során Gödöllőn jártunk: a Sophie Patisserie-be segítettek szakértőink kiválasztani azokat a székeket és asztalokat, amik francia bájjal és eleganciával töltik meg
Palágyi Eszter gyönyörű hófehér Marrone főzőblokkja a szigligeti Várudvar Étteremben „Több szempontból is különleges számomra ez a főzőblokk. Ez a legnagyobb Marrone konyhasziget az országban,
Coninvest magas minőségű konyhatechnológiai megoldásokat kínál, valamint széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.
Több évtized tapasztalatával, tanácsadással, szervízszolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
Copyright 2020 Coninvest cégcsoport. Minden jog fenntartva.
Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.