
Kulisszák mögött a csúcsgasztronómiában
A Coninvest első idei szakmai útja Bécsbe vezetett Vannak helyek, ahol a gasztronómia már messze nem csak főzés. Ahol a konyha mérnöki rendszer, a logisztika

A Coninvest első idei szakmai útja Bécsbe vezetett Vannak helyek, ahol a gasztronómia már messze nem csak főzés. Ahol a konyha mérnöki rendszer, a logisztika

Hogyan tervezzünk konyhát úgy, hogy ezeket elkerüljük? Rácz Ákos, a Coninvest szakmai és kereskedelmi vezetője több száz üzemeltetésben lévő konyha tapasztalata alapján mutatja meg, hol

„Kovács Kristóffal többéves az ismeretségünk. A Déryné éttermének konyhai átépítéséhez vezető közös gondolkodás akkor indult el igazán, amikor két évvel ezelőtt átköltöztünk az új, sóskúti

Ahogy minden év végén, most is megállunk egy pillanatra, hogy visszatekintsünk az elmúlt hónapokra, és hálásak legyünk mindazért, amit együtt értünk el. A 2025-ös év

Villásreggeli és barista szemlélet a Coninvestnél Mindig szeretem megfigyelni, hogyan indul egy ilyen reggel. Ki először a kávéhoz lép, ki beszélgetni kezd, más csendben figyel.

Miközben Franciaország továbbra is meghatározó szerepet játszik a nemzetközi konyhaművészet történetében, 1975 óta a gasztronómia világa jelentős átalakuláson ment keresztül, lépést tartva az életmódunk, étkezési

A Sanofi Budapest Hub új büféje és kávézója Coninvest konyhatechnológiával A Sanofi Budapest Hub legújabb fejlesztése a vállalat folyamatos növekedését és a munkavállalói igények változását

Egy korszerű irodaház ma már nem csupán munkatér: élhető, inspiráló és jól működő közösségi környezet, amely hozzájárul a dolgozói elégedettséghez és hatékonysághoz. Ebben a környezetben

Szakmai vendégekkel telt meg a Coninvest sóskúti bemutatóterme: ezúttal a hazai rendezvényeket kiszolgáló cateringcégek szakemberei vettek részt egy főzőshown. 2025 november 19-én, a Coninvest sóskúti

Az Óvár Építőipari Kft. új irodaháza tökéletesen tükrözi a cég szakmai igényességét és a precizitást, amelyet saját projektjeiben is képvisel. Az épület teljes koncepcióját és

Idén ősszel ismét megnyílt a professzionális vendéglátás egyik legnagyobb nemzetközi fóruma, a HOST Milano. A világ minden tájáról érkező kiállítók és látogatók között mi is

A kreatív gondolkodás tere maga is inspirációforrás. A Normaform Kreatív Kft. új irodája ennek tökéletes példája: egyszerre műhely, találkozóhely és bemutatótér, ahol a formatervezés, a

„Pénteken a Coninvest látványkonyhája megtelt élettel, illatokkal és fiatalos kíváncsisággal. A Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola diákjai látogattak el hozzánk – kilencedikesektől egészen a

Braunschweig-i Városi Klinikák konyháján jártunk. A legutolsó MKN szakmai látogatásunk során vendéglátóink megszervezték számunkra, hogy betekinthessünk a hozzájuk közel eső Braunschweig-i Városi Klinikák konyháiba. Sok

Wolfenbüttel egy észak-német kisváros, amely két világszerte ismert márka révén írta be magát a térképre: az egyik a legendás, egykor gyógyelixírként indult ital, a Jägermeister,

Ilyen lett a Hotel Essence Coninvest konyhája A Pogányban található Hotel Essence már első pillantásra rabul ejt: elegáns enteriőrök, lélegzetelállító környezet, és egy étterem, melynek

Amikor megnyitottuk a sóskúti bemutatótermünket, bennem is ott motoszkált a kíváncsiság: vajon hogyan csinálják mindezt a piac legnagyobb szereplői? Milyen, amikor a konyhatechnológia óriásai mutatják

Így hozd ki belőle a legtöbbet! Fedezd fel, miért választják világszerte a séfek a Josper sütőt! Ismerd meg a titkát az utánozhatatlan faszenes íznek, és

Beszámoló Rómából, a Vinoforum idei eseményéről Milyen egy hét, amikor a Villa Borghese 3200 tétel bor és 42 séf konyhájának fűszereinek illatával is megtelik? Idén

A Moretti Forni pizzakemencék legújabb generációja a Coninvesthez érkezett. Bár még javában tartott a nyár, a Coninvest már meghirdette első, őszköszöntő szakmai programját: a Moretti

A Mercedes-Benz mindig is többet jelentett egyszerű autómárkánál: eleganciát, innovációt és élményt képvisel. A Hunyadi János úton található, teljesen megújult Pappas Mercedes-Benz bemutatóterem pedig ennek

A családi vállalkozások jobban jellemzik Németországot, mint azt sokan gondolnák. A Mittelstandsforschung (KKV-kutató Intézet) tanulmánya szerint a német vállalatok több mint 90 százaléka családi vállalkozás.

A Viale Boutique Hotel Villány a Villányi borvidék szívében, festői környezetben található, és a természetközeli pihenés, az ízek, valamint a modern dizájn harmonikus egységét kínálja

Cukrászdaélmény a szombathelyi Balmora Factory-ban A szombathelyi Balmora név immár két egységet is takar: a város Fő terén található, hangulatos Warming Hut kávézót, valamint a
Coninvest magas minőségű konyhatechnológiai megoldásokat kínál, valamint széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.
Több évtized tapasztalatával, tanácsadással, szervízszolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
Copyright 2020 Coninvest cégcsoport. Minden jog fenntartva.
Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.