A historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú Wenckheim-kastély az országban kora egyik legfényűzőbb és technikailag legkorszerűbb vidéki főnemesi rezidenciájának számított, hatalmas angolparkjával és káprázatos berendezésével. A legenda szerint az építtető grófnak, Wenckheim Frigyesnek és feleségének, Wenckheim Krisztinának az volt a kívánsága, hogy a kastélynak 52 szobája legyen, ahány hét van egy évben, és 365 ablaka legyen, ahány nap van egy évben. A kastély 1875 és 1879 között épült fel Ybl Miklós tervei alapján, műemléki helyreállítására pedig 2019 és 2022 között került sor.
Fotók: Sirokai Levente
„A Coninvest-tel a projekt kapcsán nagyon izgalmas és hasznos megbeszéléseket tartottunk a bemutatóteremben, ahol kipróbálhattuk, megtapogathattuk, összehasonlíthattuk a különböző mobiliákat, és valós anyagminták segítségével tudtuk meghatározni a pontos elemeket.
A kastély hangulatát jól kiegészítő, ahhoz illeszkedő kárpitos, vagy tömörfa, illetve kültérben fém bútorzat harmonikus összeválogatása volt a cél. Bátran használtuk az izgalmas színeket, amit a kész berendezett terek látványa vissza is igazol. Az ár-érték arány kiemelten fontos volt, így esett a választás olasz és lengyel bútorokra, ahol az egyszerű, klasszikus design időtlensége is szempont volt” – mondta Balogh Csaba belsőépítész a közös munkáról.
Fotók: Ancza Krisztina