Az utóbbi időben számos újításon esett át, mára pedig Veszprém egyik büszkesége lett a helyi állatkert. A Veszprém Zoo kétéves tervezési időszakot követően valósította meg azt a rendkívül színvonalas, nyugat-európai mércével mérve is helytálló vendéglátó koncepciót, amely mára fiatalok, idősek és az egész család egyik kedvenc helyévé vált.
A Coninvest természetesen itt is abban segített, hogy az étkezés minél magasabb minőségben, kényelmesen és kellemes hangulatban valósuljon meg. A koncepció részeként a flamingó házból áttelepítették a madarakat egy másik helyre, a különleges, kör alakú épület így az állatkerti önkiszolgáló étteremnek adhatott otthont. Az épület formájából adódóan egy speciális, íves alakú tálalópultot helyeztünk el a térben, amely önmagában sem mindennapi látvány nyújt az idelátogatók számára. A melegkonyhával és látványkonyhával is rendelkező étterem kialakításánál a fő inspirációt természetesen maga az állatkert jelentette. Célunk egy olyan hely létrehozása volt, amely magas minőséget és színvonalat képvisel, és egyszerre érezni a természet közelségét is. Ennek megfelelően igyekeztünk minél naturálisabb színeket, formákat és anyagokat választani a kialakításnál. Így esett a döntésünk a rusztikus bontott téglára, amely meghatározó eleme lett az étkezőnek. Szintén az állatkertre reflektálva hoztunk létre egy zöld álmennyezetet, mely formájában egy krokodilra emlékeztet. A játékosság azonban csak a külsőségekben található meg, hiszen a technológia – a német MKN főző- és sütőberendezéseknek köszönhetően – a legmagasabb minőséget, a szintén német Convotherm kombi-pároló Convovent Plus pára elnyelő rendszer pedig a magas nívó mellett az innovatív és környezetkímélő megoldásokat is képviseli.
A természetközeli gondolkodásmód a külső étkezési egységeknél is tetten érhető. Az állatkertben sétálva egy-egy fagyit, kürtöskalácsot, langallót, palacsintát, lángost és grill ételeket árusító helyekkel találkozhatunk, ahol a natúr faházikók tökéletesen illeszkednek az állatkerti hangulathoz.
A hatalmas változáson átesett Veszprém Zoo kimagasló kiszolgálással és izgalmas programokkal várja a kicsiket és a nagyokat is. Érdemes kipróbálni, ha arra járnak: az állatkert egyszerűen megközelíthető, a nyolcas körgyűrűről könnyen megtalálható a kitáblázott új parkolójuk. Jó szórakozást!