Szakmai látogatás Ausztria legnagyobb kórházi konyháján

Május 10-én szakmai kirándulást szervezett a Coninvest a KÖZSZÖV-vel közösen két bécsi kórház konyhájára.

A Meiko mosogatógépgyár meghívására 20 magyar közétkeztetési szakember nyert betekintést Bécs két kórházának konyhájára és mosogató rendszerébe. A csoport két részre osztva látogatta meg az AKH-t, az Allgemeines Krankenhaust Bécs belvárosában és a Donauspitalt, amely egy hagyományosabb, kicsit kisebb külvárosi kórház.

Az AKH nem csak Bécs, de egész Ausztria legnagyobb kórháza. 1987-ben épült, de a teljes konyha egy 3 évig tartó komplett rekonstrukción esett át nemrégiben. A felújítást a folyamatos üzemeltetés is megnehezítette. A kórház 2 db 20 emeletes toronyépületében összesen 2000 ágy kap helyet a különböző osztályokon. A tornyok a piros és a zöld torony, mely színeket a liftek, ajtók, padlók felfestései is jelzik. A két torony két párhuzamos, nagy közlekedési folyosóval van összekötve, amelyeken végigsétálva olyan érzésünk volt, mintha egy bevásárló központban, pályaudvaron vagy reptéren sétálnánk. A check-in pultok után menzák, éttermek, nemzetközi láncok kávézói, posta, bankok és egyéb szolgáltatók sorakoztak egymás után. Mivel egyetemi oktató és kutató kórházról van szó, a 2000 fekvő beteg mellett 9 000 dolgozó / tanuló és 5-6 000 járóbeteg látogatja naponta.

Bécs Város Önkormányzatának üzemeltetésében működik a konyha 145 alkalmazottal, és további 60-70 alkalmazott végzi a konyhai takarítást és mosogatást egy kiszervezett alvállalkozó alatt. Napi 10 000 adag ételt készítenek az év minden napján, 3000-3000 adagot reggel, délben és este 1 normál, 3 választható de fizetős és 60 diétás menüben. A fekvő betegek tálcáinak kiszállítását egy teljesen automata szállítórendszer végzi 36 tálcás konténerekben. A visszaérkező konténereket, tányérokat, evőeszközöket és cloche-okat egy hatalmas, félig automatizált mosogató rendszer tisztítja meg és fertőtleníti thermo dezinfekció által (85 fokos vízzel). A modern konyhai eszközök mellett a konyha, az előkészítő helyiségek, közlekedők mind nagyon tágas tereket, érintő kulcsos zsilipeket, nagy átlátható ablakokat és igényes, könnyen takarítható burkolatokat láttattak.

A Donauspital egy cca. 30 éves konyha volt, amelynek viszonylag új a Meiko mosogató rendszere. A látogatókat megdöbbentette a gépek és eszközök jó állapota, mely folyamatos takarítást és karbantartást feltételezett. Érdekes volt látni, hogy Ausztriában egy, a 90-es évek legelején épített kórházi konyha mennyire átgondoltan van megtervezve. Hazai szemmel nézve nagyok a terek, szellős az elrendezés. Mindenhol figyeltek arra, hogy legyen természetes fény, például a hús- és a zöldségelőkészítőben is nagyméretű mennyezeti bevilágítóablakokon tud besütni a nap, ezzel javítva a munkakörülményeket és spórolva a mesterséges fény okozta rezsiköltséget. A gépeken és berendezéseken lehet látni, hogy nem mai darabok, de az is látszik rajtuk, hogy folyamatos karbantartással és megfelelő üzemeltetői hozzáállással minden gond nélkül működhet ennyi ideig egy konyhaüzem. A nyugati országokra jellemzően itt sincs elkülönítetten kialakított fogyasztói és üzemi edényzet mosogató. Egy hatalmas térben 3 db „alagutas” rendszerű Meiko gépben történik minden eszköz mosogatása. Az egyéni tálcás rendszer üzemeltetéséhez használt, az osztályokról visszaérkező kocsikat is egy speciális átmenőrendszerű gépben mossák el, minden kör után. Ezeknek a kocsiknak az épületegyüttesben teljesen robotizált a mozgatása. Úgy tudnánk röviden összefoglalni a Bécsben látottakat, hogy ez a 30 évvel ezelőtti konyha számunkra még mindig a jövőt mutatja meg, és jó lenne itthon is ilyen egységeket üzemeltetni.

A kórházlátogatásokat egy közös ebéd és rövid prezentáció követte a Meiko Austria új oktató központjában. Dr. Zoltai Anna így nyilatkozott a szakmai nap után:

“Nagyon hasznos, informatív, profi módon megszervezett és kivitelezett program volt. Napokig tart mire feldolgozzuk a látottakat és tapasztaltakat. Hálásan köszönjük!”

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.