A Biarritz Étterem új, modern konyhát kapott

Budapesten, a párizsi bérházakat idéző belvárosi épületek között már több mint 20 éve várja vendégeit a Biarritz Étterem. Beszédes elnevezése egyszerre utal a ház Duna felőli sarok-oldalán egykoron működő kávéházra, valamint más népek konyhaművészete iránti nyitottságra.

A Biarritz-ban a magyar konyha ízvilága ötvöződik a modern szakácsművészettel, a francia bisztrók hangulatával. Konyhájának felújítását az elöregedett géppark mellett a megnövekedett forgalom és vendég igények is sürgették már, a munkálatokban pedig a Coninvest szakértői segédkeztek.

Berkes Gyula, a Biarritz Étterem tulajdonosa

„A felújításban a két kulcsfontosságú terület egyike a főzősor volt. Itt kis alapterületen kellett bővíteni a kapacitást, amit az MKN Counter SL sorozatával oldottunk meg. Ez a német gyártó kompakt sorozata, amelynek jó a méret-teljesítmény aránya. A főzősor egy 2 zónás indukciós tűzhelyből, 4 zónás gáztűzhelyből, elektromos rostlapból és egy 1 medencés olajsütőből áll. Ezek az öreg és gyengébb készülékekhez képest nagy előrelépést jelentenek. Ezen felül a főzősor alatt helyet kapott egy fiókos tányér melegen tartó is. A fiókos kialakítást mi javasoltuk, mert a szűk helyen így praktikusabban használható. Széria kivitelben nemigen gyártanak ilyet, főként olyan méretben, ami ide kellett, így ezt a darabot itthon gyártották le. A fióksínek beszerzése igényelt némi többletfeladatot, mivel azon túl, hogy el kell bírniuk a tányérok súlyát, tartósan el kell viselniük a magas hőmérsékletet is.

A termelés fejlesztés másik meghatározó eleme a Rational XS kombi pároló, amely kisebb mennyiségben, de mindenre képes, amire a nagytestvérei. Jóformán 0-24 órában használható felfőzésre, á la carte-ra, visszamelegítésre, regenerálásra, vagy akár alacsony hőmérsékletű sütésre az éjszaka folyamán, amíg a szakácsok pihennek.

Az alagsori felfőző konyhában a régi elektromos főzőzsámolyt egy indukciós zsámolyra cseréltük le, ami költséghatékonyabb és stabilabb üzemeltetést biztosít. A 9 kW-os teljesítmény akár 70 l levessel is könnyen megbirkózik.

Az üzemi edény mosogató esetén pedig, hogy a szűk helyen is jól takarítható legyen, kivehető rácspolcok kerültek a mosogató alá” – meséli a projektről Csiki Csaba, a Coninvest kereskedelmi igazgató helyettese.

Csiki Csaba, a Coninvest kereskedelmi igazgató helyettese
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.