Újabb vállalat a zöld zónában
A Coninvest jóvoltálból egy szalagos MEIKO mosogatógép került a budapesti Bosch egyik épületébe. Nagyon örültünk ennek a feladatnak, hiszen új beszállítói partnerként kerültünk a vállalat látókörébe, a megvalósulási folyamat közben pedig egy szinte baráti, bizalmi alapon működő kapcsolat alakult ki közöttünk.
Ma már egyre többen döntenek a gyors és precíz mosogatógépek használata mellett, de nem csak a befektetett idő megtakarítása miatt, hanem azért is, mert egy tudatos vállalat mindig követendő példaként szolgál a dolgozói előtt. Hihetetlennek tűnik, de számokkal igazolt tény, hogy átlagban 70-80 %-kal kevesebb víz felhasználással milyen sok energiát takaríthatunk meg, ráadásul kevesebb vegyszer felhasználás mellett. Az idő pedig pénz. Percek alatt, magasabb minőségben lehet higiéniát és tisztaságot varázsolni, szemben a nem mindig makulátlan és időigényes kézi mosogatással, súrolással.
Büszkék vagyunk arra, hogy a lehető legjobb megoldást nyújtottuk a cég számára, hiszen a telepített mosogatógép alacsony vízfelhasználású, ebből adódóan kevesebb az energiafelhasználás, minek okán kevesebb vizet kell felmelegíteni. Mindezzel együtt a környezetet sem terheljük, a kevesebb vegyszerfelhasználás következtében. A szalagos változatnak az az előnye, hogy folyamatosan mozgásban van, ahol egy tüskékkel ellátott szalag segítségével haladnak végig az edények, tányérok, tálcák és egyéb eszközök a mosogatás teljes folyamatán. Vannak olyan tárgyak, melyek közvetlenül nem helyezhetők a szalagra – mint például az evőeszközök – így azok a kosarakba, majd azzal együtt a szalagra kerülnek a többi mosogatásra váró edény közé.
A gépnek van egyszerűbb, csak mosogató és öblítő zónából álló változata, de kiegészülhet további előmosó, mosó, öblítő és szárító zónákkal.
A tervezés a kulcsa mindennek
A legfontosabb rész minden projektünk esetében a tervezés. Ez a lépés az elvégezendő munka első és elhagyhatatlan eleme, hiszen itt, ebben az esetben sem volt mindegy, hogy milyen eszközöket, milyen időközönként, hol mosogatnak el.
Szakaszos vagy folyamatos üzemű legyen?
Kalapos legyen vagy szalagos?
Ha folyamatos, akkor kosárbehúzós, vagy szalagos?
A MEIKO széles kínálatából az is relevanciával bír, hogy melyik mechanikai működés lesz megfelelő egy adott konyhában. A Bosch esetében például a szalagos gépek folyamatosságát hatékonyabbnak véltük, mint a szakaszos üzemű kalapos gépek működtetését, ahol a kosárba történő bepakolást követően toljuk az edényeket a mosogató térbe és a ciklus végeztével pedig szintén kézi erővel vesszük ki onnan.
Miután megterveztük és kiválasztottuk a megfelelő modellt, elérkezett a beszerelés időpontja. Ehhez a lépéshez szükségünk volt egy üres munkaterületre, így a péntek délutáni időpont látszott a legideálisabbnak. Ennek előzménye volt egy szakipari falbontás, a már meglévő, korábbi gép leszerelése és elszállítása, melyből szintén kivettük a részünket. Amit nagyon szeretünk minden általunk elvégzett munkában az az, hogy sosincs két egyforma feladat, nincs két egyforma kihívás. Ettől az egésznek van egy lendülete, izgalma, ami arra sarkall, hogy még jobbak legyünk. Ez egy csapatjáték, ahol a megrendelő és mi is arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabban tudjunk együttműködni. A legjobb tudásunk szerint végzünk jó minőségű szolgáltatást, de talán szinte minden esetről elmondható, hogy mindig egy kis plusszal. Talán ennek köszönhető az a mondat, ami a Bosch egyik vezető munkatársától érkezett a beszerelés kapcsán:
„Ma Dénesék (Kovács Dénes beüzemelés vezető) elképesztő segítőkészségről tettek tanúbizonyságot! Nagyon hálás vagyok a csapatnak a mai segítségért!”
Nagyon jól esett ez a dicséret. Azóta egy újabb megrendelés is érkezett a vállalat részéről, ami előirányozza a hosszú távú partnerkapcsolat lehetőségét, valamint azt a tényt is igazolj, hogy a MEIKO nem csak a fejlesztésekre teszi a hangsúlyt, hanem ügyfeleit akár 20-40 évig is kiszolgálja alkatrésszel, az egykor megvásárolt modellekhez.
Ezúton is köszönjük a Bosch-nak, hogy bizalmat szavazott nekünk és további sikereket kívánunk nkik a jövőben is!