Egy különleges este a Cova Budapestben, együtt ünnepeltük a projekt elkészültét

Vannak projektek, amelyek átadásakor nemcsak egy új vendéglátóhely nyílik meg, hanem egy közös munka sikerét is érdemes megünnepelni. A Cova Budapest pontosan ilyen.

A Coninvest meghívására partnereinkkel, építészekkel, belsőépítészekkel, szakmai együttműködőinkkel és a sajtó képviselőivel együtt koccintottunk a frissen megnyílt Cova Budapestben, amely a Matild Palace történelmi falai között nyitotta meg kapuit.

Az est során Kertész Mirjam, a Coninvest alapító tulajdonosa köszöntötte a vendégeket, és felidézte a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő milánói Cova történetét. A márka mára a világ egyik legismertebb luxusgasztronómiai neve lett, és az LVMH csoport részeként közel negyven helyszínen van jelen. Külön öröm volt számunkra, hogy a budapesti fejezet megvalósításában mi is szerepet vállalhattunk.

A projekt azért is különleges számunkra, mert együttműködésünk a Matild Palace tulajdonosaival évekkel ezelőtt kezdődött. Korábban a szálloda konyhatechnológiai megoldásain dolgozhattunk, most pedig ismét bizalmat kaptunk a Cova Budapest megvalósításához.

A belsőépítészeti koncepció a török Yeşim Kozanlı Architecture & Interior Design munkája volt, a Coninvest pedig a belsőépítészeti elemek kivitelezésében, valamint a konyhatechnológia és a bártechnológia megvalósításában vett részt. A projekt számos izgalmas műszaki kihívást tartogatott, amelyek csak a tervezők, kivitelezők és partnerek szoros együttműködésével válhattak valóra.

Ez az este azonban most nem a műszaki részletekről szólt, hanem azokról az emberekről, akiknek a közös munkája ezt a különleges teret életre hívta. Jó volt újra találkozni partnereinkkel, megosztani egymással a projekt történetét, és együtt ünnepelni annak sikeres befejezését.

Részletek még jönnek

A következő hetekben részletesebben is bemutatjuk a Cova Budapest projektet. Mesélünk a tervezési folyamatról, a különleges technológiai megoldásokról, a belsőépítészeti részletekről, valamint arról is, hogyan született meg ez a nemzetközi színvonalú vendéglátóhely Budapest egyik legikonikusabb épületében. Megosztjuk a kulisszatitkokat, szakmai érdekességeket és jön részletes projektbemutató is.

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.