A La Lorraine Európa legnagyobb fagyasztott pékárukkal dolgozó vállalata. Törökbálinti irodájukban egy látványkonyha nyílt, melynek a belsőépítészeti terveit a Coninvest álmodta meg. Nagy Bernadett beszélgetett velünk a La Lorraine hazai pozíciójáról, a Belga Pékségről és további terveikről.
Honnan ered a Belga Pékség elnevezése?
Ennek a pékség elindulásához van köze, amihez tényleg egészen Belgiumig kell elutaznunk. A La Lorraine egy belga cég, amely fagyasztott pékárukat gyárt és forgalmaz Európa szerte. Európa legnagyobb fagyasztott pékárukkal dolgozó vállalata. A Benelux államokban friss pékárujuk is elérhető, az évek folyamán több száz szendvicsezőt nyitottak a térségben. A friss és fagyasztott termékeken kívül a La Lorraine saját malmokkal is rendelkezik, így mondhatjuk, hogy a búza és a rozs őrlésétől kezdve egészen a kész áruig végigkísérik a termékeik gyártási folyamatát. Ezeknek is köszönhető, hogy a La Lorraine pékáruk magas minőségűek és nagyon kedveltek egész Európában.
A La Lorraine Magyarországon Törökbálinton nyitotta meg irodáját. Mivel egy pékáruk gyártásával foglalkozó cégről van szó, természetes volt, hogy az iroda nyitásával a helyiek érdeklődni kezdtek a termékek iránt. Egyre többen kérdezték, hogy mikor nyitunk egy pékséget, ahol meg lehetne ezeket kóstolni. A La Lorraine-nek sok olyan terméke van, amik inkább a nyugat-európai ízlést tükrözik, Magyarországon pedig inkább exkluzívnak számítanak, így bennünk is felmerült a kérdés, hogy vajon lenne-e kereslet ezekre a termékekre Magyarországon is. Kíváncsiak lettünk, szerettük volna ezt valahogyan tesztelni. Innen jött az ötlet, hogy megnyissuk a Belga Pékséget.
És milyen eredményei vannak eddig ennek a „tesztnek”?
Abszolút pozitívak. A pékség 2019 októberében nyílt, azóta azt tapasztaltuk, hogy a hagyományosnak nevezhető bagettek, császárzsemlék, fánkok mellett az olyan termékek, mint a kovászos vörösáfonyás kenyér is kelendőek, az emberek szívesen vásárolnak ehhez hasonló különlegesebb pékárukat is.
A pékárukon kívül milyen termékek kaphatóak még a Belga Pékségben?
A pékségben a Csengőtej Manufaktúra által készített tejtermékek is megtalálhatóak. A Csengőtej egy helyi kézműves tejüzem, ahol tartósítószerek és egyéb adalékok nélkül készítenek magas minőségű tejtermékeket, amelyek nem utolsó sorban nagyon finomak is. Nemrég kezdtünk el együtt dolgozni Bicsár Attila séffel, akinek olyan csodálatos termékei kaphatóak a pékségben, mint az enyhén fűszerezett kacsazsírban konfitált kacsacomb vagy a házias ízvilágú, zsírban puhára sütött oldalas, amelyek szintén tartósítószer és adalékanyag mentesek. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen neves séf készít számunkra termékeket. Ezeken kívül találkozhatunk még a pékségben különböző krémekkel és szörpökkel, vagy akár ajvárral egyenesen Horvátországból, ahol egyébként szintén van La Lorraine képviselet. A felhozatal egyszerre hazai és nemzetközi; igyekszünk mindig mindenhonnan a legjobb termékeket összeválogatni a vásárlóink számára.
A Belga Pékség valóban egy nem mindennapi hely. A Coninvest miben tudott a nyitás előtt segíteni?
A La Lorraine törökbálinti irodájában egy látványkonyha nyitását terveztük, hogy termékeinket minél jobban bemutathassuk. Én kerestem meg Mirjamot azzal a kéréssel, hogy segítsen nekünk a konyha belsőépítészetének elkészítésében. Így történt, hogy a bemutatókonyha székei, beépített szekrényei, egyéb kiegészítői a Coninvest által kerültek hozzánk.