Az Art’otel Budapest különleges, egyedi hangulatát Donald Sultan kortárs amerikai művész művei adják, amelyekből 579 található a hotelben, és természetesen a felújított lobby-ban is helyet kaptak darabok. A lobby felújítási munkálatainál a Coninvest szakértői is jelen voltak, az itt található bárba így kerültek egyedi tervezésű holland Gamko italhűtők és kiegészítők, német Meiko mosogatógépek, Manitowoc és Hoshizaki jéggépek. A felújítási munkálatok részleteiről Radnóczy Esztert, az este’r partners vezető tervezőjét kérdeztük.
Milyen munkálatokat végeztetek pontosan az Art’otel lobby-jában?
Az este’r partners már több mint tíz éve az Art’otel állandó partnereként tervezi, koordinálja és kivitelezi a hotel felújítását. 2010-2016 között a szobák felújítása történt, 2022-ben pedig az 1000 m2-es közösségi területek teljes átalakítására került sor. Az este’r partners erős fit-out kivitelezési múlttal rendelkezik. Állandó és összeszokott alvállalkozóinkkal és a saját, műszaki szemléletű projekt menedzserek és felelős műszaki vezetőkből álló csapatunkkal és a belsőépítészeti tervezői, művezetői háttérrel teljes szolgáltatást nyújtunk a projektekhez.
A lobby, bár, konferenciatermek, a gym és a wellness részleg felújítását egy nagyobb tervezői munka előzte meg és a tervezést három évvel ezelőtt kezdtük el. Ebben partnerként vettünk részt a hotellánc brand designerével, a tel-avivi székhelyű Digital-Space irodával. Nagy hangsúly volt a hotel digitalizálásán nem csak a külső megjelenésben, hanem a professzionális vendégfogadásban és a konferencia szolgáltatásokban is.
A hotel különleges, egyedi hangulatát Donald Sultan kortárs amerikai művész művei adják, amelyekből 579 található a budapesti hotelben, és természetesen a felújított lobby-ban is helyet kaptak darabok. A lobby-t ezek köré kellett terveznetek, ezek voltak meg előbb, vagy csak később lettek kiválasztva azok a művek, amelyek az új lobby-ba illettek?
Természetesen nagy tiszteletben tartja a hotellánc vezetősége és a tervezők is az elismert művész képeit. Erre épült fel annak idején a 90-es évek végén megnyitott Art’otel Budapest designja is. Az új belső tér is úgy lett kialakítva, hogy minél nagyobb figyelem irányulhasson a kortárs művekre. Az átalakítás során a lobby és a bár és a recepció is nyitottabb lett, közvetlenebb, kapcsolatteremtő és így a minimál design szempontjai kerültek előtérbe úgy, hogy a vendég egy modern szemléletű, kortárs megfogalmazású vendégtérben mégis otthonosan érezze magát. Természetesen ebben a szemléletű térben a kiemelt falakon nagyon jól mutatnak a művész festményei.
Inspirációt jelentettek számodra Donald Sultan művei? Esetleg van olyan, ami különösen megragadott?
Mindegyiket nagyon szeretem, a pop art stílusa, a színes, erős kontrasztjai tökéletesen a művekre terelik a szemet a sötétre kódolt térben és jól illeszthetők a lobby másik erős design eleméhez, a digitális LED függönyhöz, mely mozgó képpel, információkkal igen látványos eleme a lobbynak.
Mi jelentette számodra a bár tervezése során a legnagyobb kihívást?
A bár tervezése során szoros volt a kooperáció Digital Space tervezőiroda, a gépész tervező és kivitelező valamint a konyhatechnológus és köztünk. A hotel nemzetközi láncolatában jellemző nyitott, íves, az éttermi rész domináló vonalvezetés volt az elvárás. A tervezésben, a koordinációban és a kivitelezésben is a bár íves, szabálytalan ellipszis formavilága jelentett kihívást, valamint az a körbejárható, nyitott bárszerkezet, ami megkívánta, hogy 360 fokos belátás miatt, stílusos bár keletkezzen kívül és belül.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Coninvesttel, miért mellettük döntöttél?
Régóta ismerem a céget, már dolgoztunk együtt projekteken. A nagy anyagismeret, a nemzetközi kapcsolatai és a profizmus miatt döntöttem mellettük.
Hogyan jellemeznéd a közös munkátokat?
Nagyon kooperatív volt a közös munka, fontos volt a magas színvonal biztosítása, melyben nem csak a konyhatechnológiát, hanem a modern és egységes megjelenést is értem. A kreatív közös gondolkodás és az adott költséghatár betartása közös cél volt, mely sikerrel végződött.
Melyik pillanatra, mozzanatra emlékszel vissza a legszívesebben az egész projektből?
Az egész projekt borzasztóan izgalmas és nem tudnék kiemelni egyetlen részt sem belőle. Nagyon szép dolog újat teremteni. A kivitelezés első szakasza mindig látványos, bontunk, építünk, majd jön általában egy olyan fázis, amikor nagyon sok a szöszmötölés, de ebben a fázisban dől el a lényeg. Amikor a sok apró technikai kérdést, változást össze kell fűzni, akkor van szükség kitartásra, őszintén ezt a fázist nagyon élvezem. Persze amikor kész az egész és elfogyasztható a kényelmes székekben az első kávé a megrendelővel és a partnerekkel, és mindenki büszke a végeredményre, akkor leereszthetünk.