Három az egyben

Három az egyben: konyha, belsőépítészet és szerviz

A Coninvest teljes szolgáltatási csomagja

  1. A konyha

A Coninvest márkanév sokak számára egyet jelent a konyhával, hiszen alaptevékenységünknek is ez a legstabilabb eleme és öröm számunkra, hogy sokan gondolják úgy, hogy egy étteremben, egy szállodában, egy iskolában, egy kórházban, vagy akár egy munkahelyen is megvalósítható az egyedi kivitelezésű, gyönyörű és jól felszerelt, modern konyha.

  • A szerviz

A konyhatechnológia ugyanakkor csak egy szelete a szolgáltatásainknak, hiszen az álomkonyha ünnepi átadása után nem ér véget a szerepünk. Folytatódik a berendezések karbantartásával, hiszen amire vigyázunk, az hosszú távon újszerű marad és meghálálja a törődést. A Coninvest Szerviz üzletág szakemberekkel, szervizautókkal és folyamatos rendelkezésre állással alkotja vállalatunk második stabil szeletét.

  • A belsőépítészet

Mindezek mellett az utóbbi években megnőtt az igény a belsőépítészettel foglalkozó, harmadik üzletágunk felé, így sok étterem közösségi tér, rendezvényhelyszín vagy hotel lobby enteriőrjét álmodhattuk meg és rendezhettük be a megrendelőink igényeire, stílusára szabva.

Erősségünk ebben a hármas egységben is rejlik, hiszen egy komplett, minden munkafolyamatot átfogó szemléletben tudunk együtt dolgozni az ügyfeleinkkel.

Egyedi bútorok, prémium kárpitok, minőségi szövetek, új vonalvezetések, alárendelve az extra kényelemnek és a legújabb, trendteremtő dizájnnak. Amiből pedig kifogyhatatlanok vagyunk, az a soha ki nem fogyó, mindig újratermelődő kreatív ötlet. Ebben az alkotási folyamatban talán az a legjobb, amikor annyira ráérzünk a megrendelőnk habitusára, személyiségére, hogy valami olyat tudunk elé tárni, amit ő lehet, hogy sosem választott volna, de ahogy elkészül, máris szerelem lesz első látásra.

Ha csak egy kis változtatás fér bele

Hotelek, közületi helyek régi bútoraikat nem minden esetben szerették volna lecserélni és nem csupán anyagi megfontolásból. Hiszen egy-egy hely karakteréhez, stílusához a megszokott bútorok már hozzánőttek. A felújítás éppen ezért egy jó megoldás ezekben az esetekben, mert ilyenkor egy adott bútor csak éppen annyira változik, amitől új színt kap, divatosabb lesz, de azokat a jellegzetességeket nem veszíti el, amelyekhez esetleg a vendégek is kötődtek.

A „ráncfelvarrásnak” ugyanakkor lehet a forráshiány is az oka. Ilyenkor a folyamat megfordul és a rendelkezésre álló összegből próbálunk meg gazdálkodni, de ebben az esetben is születnek nagyon kreatív és szerethető megoldások. Sokszor egy új asztallap, egy új falszín, egy extrém padló vagy egy figyelemfelkeltő grafika egy teljesen új épületbelsőt eredményez.

 A felújítás kiterjedhet a szerkezetjavításra, pácolásra, lakkozásra, a szivacsok cseréjére, vagy bármilyen átalakításra igénytől függően. Kárpitkínálatunk rendkívül széles, olasz beszállítóink mindig gondoskodnak arról, hogy ne maradjunk le e téren sem a legújabb trendekről. Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy megrendelőink is jobban kedvelik a natúr, természetközeli színeket, a pasztell árnyalatokat és a többdimenziós szöveteket. Ezekhez jól passzolnak egyes esetekben a bátrabb színvilágú kiegészítők is, melyeket az évek során többször lehet még variálni. Attól függően, hogy milyen terhelésnek, kopásnak vannak kitéve a bútorok, tanácsot tudunk adni, hogy a szín vagy a kivitelezés tekintetében milyen irányba menjen a felújítási folyamat. Például egy olyan helyen, ahol fennáll a folyamatos, intenzív használat – mint mondjuk egy kávézóban – ott lehet vízlepergető szövetet is választani, amelyről szinte egy törléssel eltüntethető akár egy makacs kávéfolt is.

Gyárak, iskolák, hotelek gyakran voltak megrendelőink az elmúlt években, illetve a repülőtéren is egy hasonló projektet fejeztünk most be.


Vendéglátóegysége éppen felújítás előtt áll? Segítünk! Szeretettel várjukbudaörsi bemutatótermünkben vagy várjuk érdeklődését e-mailen a  abutor@coninvest.hu címen.

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.